A 2024-es év egyik legnagyobb durranása a mesterséges intelligencia tömeges elérhetősége volt. Bárki számára hozzáférhetővé vált egy olyan eszköz, ami egy csomó dolgot el tud végezni az ember helyett. Gyakran jobban is, mint az ember. Az átlag kibertér-barangolónál biztosan jobban. Évtizedek óta tudjuk a sci-fi-ből, hogy az öntudatra ébredt gép mekkora veszélyeket rejt magában. Természetesen meg is jelentek az aktuális vészmadarak, beharangozandó az emberiség elkerülhetetlen végzetét, amit majdan az AI hoz el. Éppen csak arra az egyre nem tudjuk a választ, mi is voltaképpen az öntudat, aminek megjelenésétől annyira félünk a gépeket illetően.

Korunk legfrissebb tudományos álláspontja szerint az ember személyes identitásáért az ún. konnektom a felelős. Ez a neuronok bizonyos módon való összeköttetését jelenti, amely mindenkinél egyedi. Az agya tehát mindenkinek egyforma, lényeges különbség van azonban személyenként a neuronok egymás közti kommunikációjának mikéntjében. Ennek fényében azonban a személyiségünk nem is olyan elvont jelenség. Pusztán egy sajátos neurális hálózat, mely tanulás (tapasztalás, megszokások) útján alakul ki.

A tanuló algoritmus a környezetével való interakciók révén fejleszti magát. Éppen, mint az ember. Arra vonatkozóan, hogy miként jelenhetne meg nála az öntudat, két alapvető vélemény létezik. Az egyik szerint ez a jelenlegi körülmények között lehetetlen, ugyanis az ún. öntudat olyasvalami, ami teljesen különbözik attól az információhalmaztól, ami mind a gépi, mind a biológiai számítógépet, vagyis az agyat alkotja. A másik szerint azonban nagyon is lehetséges, pusztán megfelelő számítási kapacitásra és információmennyiségre van szükség, ami aztán törvényszerűen átcsap egy minőségi változásba, amit már öntudatnak nevezünk. Végülis tehát valóban az az elsődleges kérdés, hogy miként határozzuk meg magát a tudatot. A gép tudatának a kérdése az élőlény tudatának a kérdése is egyben. Mint egy tükörben van tehát alkalmunk szemlélni önmagunkat a gépi intelligencián keresztül.

A XIX. században elterjedt nézet volt az emberre, mint biomechanikus szerkezetre tekinteni, amely nézet nagyban befolyásolta az akkori orvostudományt. Később a pszichológia és a szociológia fejlődésével ez a felfogás vesztett népszerűségéből, főként a test és a tudat komplex kapcsolatának felfedezése következtében. A placebo és incebo hatás, a pszichoszomatikus eredetű betegségek, a pszichofiziológiai kutatások mind arra engedtek következtetni, hogy emberi lény nincs is pusztán biomechanikus formájában, hanem minden esetben a maga testtudati komplexitásában értelmezendő. A kölcsönhatás pedig olyan alapvető dolgokban nyilvánul meg, hogy elsődlegességet meghatározni csaknem lehetetlenség. Persze mindig a kézzelfoghatóból kell kiindulni, az pedig sokáig csakis a test lehetett. Azonban a gépi tanulás jelensége egészen más nézőpontot is megenged.

Ámbár fizikai információhordozóra az algoritmusnak is szüksége van, önmagában véve az mégsem más, mint színtiszta matematika. Abba most nem érdemes belemenni, hogy ez a matematika eleve benne van-e az univerzum szerkezetében, vagy csupán egy olyan logikus rendszer, amelyet mi magunk alkottunk a természeti jelenségek magyarázatára, rendet akarván teremteni a rendetlenségben. Feltaláltuk-e vagy felfedeztük a matematikát, abban egyelőre nem lehetünk biztosak, az azonban bizonyos, hogy olyan absztrakt valamiről van szó, amely voltaképpen csak virtuálisan létezik. A matematikának önmagában nincs kézzelfoghatósága, csak alkalmazásában válik megfoghatóvá. Márpedig bármely intelligencia ennek az absztrakciónak nem közvetett, hanem közvetlen megnyilvánulása. Ha pedig az intelligens viselkedés már önmagában valami elvont és megfoghatatlan dolog fizikai megnyilvánulása, akkor nincs alapvető különbség a növényi, állati, emberi és a mesterséges intelligencia között. Ellenérvként felhozható lenne, hogy a biológiai szervezetek jóval komplexebbek biokémiai szerkezetüknél fogva, azonban a kémiai információtárolás és feldolgozás sem nem több, sem nem kevesebb, mint az elektronikai, vagyis bármely szervezet maradéktalanul leírható információhalmazként.

Minden tudományos felfedezésünk egy kicsit közelebb vitt önmagunk felfedezéséhez is. A gépi intelligencia nem az emberiség megváltója, de okkal gondolhatjuk, hogy nem is a végzete. Talán egyszerűen csak az univerzum és önmagunk megismerésének egy újabb lépcsőfoka.